Rólunk

Tudtuk, hogy jobbá tehetjük a közlekedést

Egy kanyargós sivatagi út felülnézeti képe. Két beszédbuborék, amelyen egy férfi és egy nő látható, egy autó mellett.

2009-ben készítettünk egy közösségi közreműködésre építő navigációs appot azzal a szándékkal, hogy megkönnyítsük a felhasználók életét az úton. Hogyan? Együttes erővel.

Felülnézeti kép egy autópálya felüljárója alatt elhaladó autókról.

Autósként segítsd te is az autósokat

Térképszerkesztőkből, bétatesztelőkből, fordítókból, partnerekből és felhasználókból álló közösségünk jóvoltából minden egyes vezetés jobb élménnyé válik. Kátyúk? Utcai rendezvények? Elkelne az útbaigazítás? Mindannyian egy hajóban utazunk. Vagy autóban.

A térképek arra valók, hogy átrajzolják őket

Mercator talán másképp vélekedett erről, de egy statikus térkép soha nem tudja megmondani, hogy mire számítsunk, mert csak akkor tudhatjuk, hogy aznap mit tartogatnak számunkra az utak, ha végigmegyünk rajtuk. Ezért megosztjuk az információinkat, közösen újratervezzük az útvonalainkat, felvesszük egymást, közben pedig hallgatunk valami jó zenét – vagy a Terminátor hangutasításait –, és azon vesszük észre magunkat, hogy könnyebben jutunk el A-ból B-be, mint valaha.

Teszünk a járművezetőkért, ahogy ők is értünk

Együttműködünk a városvezetőkkel, a közlekedési hatóságokkal, a műsorszolgáltatókkal, különféle vállalkozásokkal és a segélyhívó szolgálatokkal annak érdekében, hogy közösségi forrású adataink a lehető legtöbbeknek segíthessenek, és nap mint nap értékes perceket takaríthassanak meg, vagy akár emberéleteket menthessenek.

Waze-blog

A legtöbbünknek vezetés közben születnek a legjobb ötletei. Mi pedig a Waze-blogon osztjuk meg a sajátjainkat.

Egyszerűbb előre tervezni a forgalommal, mint elviselni