Ha visszaolvasnád amik ebben a témában íródtak, látnád hogy én azért elég objektíven néztem a dolgokat (mást ne mondjak M86, M6 esete). Nem hazugoztalak le, próbálj meg nem szavakat adni a számba. A kulturált megnyilvánulást meg nem kommentálnám, csak veszekedést szül és nem visz közelebb a probléma megoldásához.
- Igen, azt is nyilván tudod, hogy egyedül nem tudsz leszedni jelentést, néhány wazernek rá kell nyomnia, az hogy eltűnik mikor megnyomod az egy kliensbeli dolog, de erről is volt már szó más keretek között. Nevezd bugnak, nevezd featurenek, mondhatom hogy ez a visszajelzés róla hogy sikerült nincs ottot nyomni.
- Nem értetted a lényeget, amikor 8 rendőr jelentés van kint akkor az hogy van köztük olyan amin 1 köszönöm van és van olyan amin 34 (és mondjuk utóbbi 12 perccel később került ki) akkor azt mit jelent számodra?
- Nem azt mondtam, hogy neked számít a pont, hanem hogy hogyan méred 1-1 jelentésen a megköszönéseket, ha nem (csak) arra érkeznek, mert valakik inkább kitesznek még 5 jelentést, minthogy csak megköszönjék. Nem azt mondtam hogy te csinálod, azt mondtam hogy rosszul következtetsz.
- Van negatív példa mindkettőre. Van hamis jelentés (elmondtuk 100×, több van kint a több mérési ponton amit a wazerek “adnak meg” a jelentéseikkel, amikor 4 órás intervallum van nem lesznek kint végig 1 helyen, szinte biztos) sosem titkoltuk, de akkor beszéljünk már a másik oldal hibáiról is, mert így hamis képet fest a helyzetről ha elhallgatjuk a felét. Érthető ez? Látom nem annyira.
- Most arról van szó amit mondasz, nem arról mikor és hogyan használod az alkalmazást. Nem azt mondtam, hogy nem szólhatsz ha valami nem jó, vagy szerinted nem jó. Sőt! Azt mondtam, hogy ne állíts olyat ami valótlan és rámutattam arra amiben nincs igazad. Nem védek semmit ezzel, csak nincs benne igazad és kész.