Általános kérdések szerkesztéssel kapcsolatban

Parkolónak vagy magánútnak úgy lehet megadni a sebességkorlátozását, hogy először Street típusúra kell állítani, ott beállítani a sebességhatárt, aztán a végleges úttípust beállítani, pl. magánút. Ugyan a magánútnál a szerkesztőben nem látható a sebességhatár beállítása, de az a tapasztalatom, hogy a kliensben mutatja a beállított értéket.

Köszi, tudom hogy így meg lehet adni, hiszen az úttípus is csak egy mező a rekordban, de hogy miért van elrejtve a control a felületen → “miért nem lehet megadni”.

Üdv mindenkinek!
Nemrég csatlakoztam a Waze közösséghez így szeretnék segítséget kérni tőletek! Bajba jutott járművek mentésével és szervizelésével foglalkozunk. Azt szeretném kérdezni, hogy adott útszakaszra vagy területre van-e olyan jelölési lehetőség, ami megadja a bajbajutott sofőröknek például a telefonszámunkat vagy bármilyen elérhetőségeinket, és esetleg a saját logonkal jelölhető-e.
Válaszokat előre is köszönöm!

Ezt úgy tudod megoldani, hogy felviszed a telephelyet/céget a térképre és ha valaki rákeres a közeletekben (pl.: autómentő), akkor távolság szerint fogja listázni az elérhető cégeket.
A másik lehetőség a reklám, amit itt tudsz intézni.

Köszönöm a gyors választ!

Sziasztok!
Szerkesztéssel, illetve ellenőrzéssel kapcsolatban a kérdésem. Hozzáadott fotóknál mi az elfogadási itiner, pl. egy hellyel vagy látványossággal kapcsolatban, mikor lehet elfogadni és hozzáadni a térképhez, vagy mikor kell elutasítani?

Szia!
Röviden: Amin értékelhető a hely maga és nem olyan félig az autó látszik és a hely meg a koszos szélvédőn át. Meg valaki lefényképezte magát a Parlamentnél-szintű fotók. :slight_smile:
Egyébként, mint a kérdések nagy részére: WIKI. :wink:

Sziasztok, március elején Szili17 néhány módosítást hajtott végre a Dísz téren, beiktatva egy “védett” és “nem védett” szakaszt egyfajta kapuként (így ezen sosem tervez át a kliens)
https://www.waze.com/hu/editor/?env=row&lon=19.03599&lat=47.49934&layers=389&zoom=9&mapProblemFilter=0&mapUpdateRequestFilter=0&venueFilter=0

Emiatt most, a védett területre csak a Bécsi kapun keresztül tervez, holott azt a Dísz tértől is el lehet érni gond nélkül.
Ha a cél az lett volna, hogy ne tervezzen át a Váron, akkor arra nem elég, hogy védett területként van az összes utca jelölve? (mint egy parkolón?)

Próbáltam itt a fórumon keresni Dísz tér kifejezésre, nem találtam, sorry, ha ezt már megbeszéltétek máshol…

Szia!
Úgy látom nekem kell rá válaszolni, bár nem én kezdeményeztem ezt, de egyetértek vele; el is mondom miért:
http://www.budavarikapu.hu/index.php/hu/budai-var/parkolasi-zonak-es-idoszakok/dijfizetes
Nagyjából ez a válasz a kérdésre, ami itt a link alatt található, de kiemelve.

Nem lehet mindent (meg mindenkinek kedvezni) és jelenleg ezt tudja a Waze:

  • A Hunyadi és a palota út között - kihasználva az ingyenes be- és kihajtást - egérutat ad az alagúttal meg a hegy kerülésével szemben.
  • Ezen felül a Dísz térnél mintha lenne ott sorompó is, de ebben nem vagyok biztos, meg abban sem hogy ez bármiben akadályoz (ennek te vagy a megmondhatója, nyilván jobban ismered nálam), viszont!
    • Amennyiben a hozzájárulás nélküli behajtás a várakozási övezet Hunyadi János úti és a Palota úti behajtási pontján történik, abban az esetben a hozzájárulás nélküli kihajtás csak a Palota úti kihajtási ponton történhet.
    • Amennyiben a hozzájárulás nélküli behajtás a védett övezet Bécsi kapu téri behajtási pontján történik, abban az esetben a hozzájárulás nélküli kihajtás csak a Bécsi kapu téri kihajtási ponton történhet.
    Fizető Övezet, Dísz tér (Hunyadi János út, Palota út, Tárnok utca, Úri utca, Szent György tér által határolt terület):
    • A fizető övezetbe történő behajtás esetében 10 perces türelmi időszak van érvényben, melynek lejárta után a 10 perc is beletartozik a fizetendő időtartamba.

Ezeket mind tudja így a Waze. Mit nem tud? Azt, hogy aki a várban lakik és bárhol kijöhet (?), őt bárhol kihozza. Nem tudom hányan laknak a várban, de szerintem több ember van aki nem ott lakik, de bemegy valamiért.

Szia,
Pont azért írtam, mert a jelenlegi megoldás csak félig jó azoknak, akik a védett övezetbe szeretnének bemenni vagy onnan kijönni, függetlenül attól, hogy egy kártyát vesznek a bejáratnál mert pl. egy hotelbe, étterembe vagy az önkormányzathoz mennek, vagy rendszámra szóló engedélyük (“hozzájárulásuk”) van.
Természetesen nem a saját kényelmem miatt kezdtem ezzel foglalkozni, csak észrevettem, hogy változott a térkép, és így furcsa lett a tervezés, találjunk teljes megoldást.
És bocs, ha egy kicsit részletesen írok én is, de valóban összetetten oldották meg.
A link (www.budavarikapu…) külön kezeli a két területet megközelítés szempontjából. Most csak arról beszélek, ha valakinek NINCS rendszámos behajtási engedélye, ezt oldjuk meg, hiszen ez mindenkire vonatkozik.

  1. védett övezet (Bécsi Kapu tér illetve a Dísz téri belső kapu közötti rész), úgy találták ki, hogy ne lehessen “áthajtani” itt, csak bemenni, majd ugyanott kimenni, ahol bejöttél. A kettő között eltelhetnek akár napok is pl. a hotelek tudják érvényesíteni, vagy az éttermek, de alapból fél óra eltölthető itt ingyen.
    1.a) módszer: bemegyünk a Bécsi Kapun, akkor csak itt tudunk kimenni, ez világos (az áthajtást nem támogatja) >> jelenleg ezt tudja a térképünk, ok.
    1.b) módszer: bemegyünk a Hunyadi János úton, és a védett övezetre szóló behajtási kártyát veszünk, vagy ugyanez a Palota úton. Ekkor felmegyünk a Dísz térre, ott beillesztjük ezt a kártyát és beenged a védett övezetbe. Ott elintézzük amit akarunk, majd a Dísz téren keresztül kimegyünk a Palota úton. >> jelenleg ezt NEM tudja a térképünk… helyette mindenkit az 1.a)-ra akar rábeszélni akár befele, akár kifele.

  2. várakozási övezet
    behajtás Hunyadin, vagy Palota úton “fizető kártyával”, kihajtás csak Palota úton (és persze áthajtható egérútként)
    >> ezt is tudja a térképünk, ok.

Kérdéseim: miért nem elég az, hogy “csak célforgalom, magánút” típusra van állítva az összes utca a védett övezetben (ahogy most is van)? Akkor nem fog áttervezni az egész Váron… ugye ezt jól tudom? Csak akkor, ha azon belüli címet adunk meg célként (vagy onnan igyekszünk kifele).
És akkor ezt a furcsa megoldást itt a Dísz téren ki lehetne hagyni.
Persze, az nem elvárható, hogy a Waze megjegyezze, hogy honnan jöttünk be, erre emlékeznie kell annak, akinek a kezében van a kártya. Most mindenkit a Bécsi Kapun keresztül akarunk kiterelni, holott nem is biztos, hogy ott jött be…

Köszönöm

Szia!
Na, több dolog van itt. Az egyik, hogy nem 100%-osan szabályosan, de a gumiszabályaink miatt nem büntethetően a Dísz téren átmászkálva lehet a nagyon nagy dugót kerülni a Váron át adott esetben. Ilyenkor csak a Hunyadi → Palotás útvonal játszik, ezért ez sima úttípus.

A következő az, hogy miért nem csak sima célforgalom/sima út módon csatlakozik a két út. Ha így lenne, akkor aki a Dísz téren jött be, azt kivihetné a Palotáson is. Ez volt az eredeti probléma, illetve korábban is így volt (meg lock4 is volt), aztán isten tudja miért félig le lett véve a lock (bárki szerkesztette) és boldog boldogtalan módosítgatott mindenfélét, szóval hol így - hol úgy tervezett. Ez volt bennem főleg a mozgatórugó hogy ne játszunk már ezzel hogy mindig másképp viselkedik, aztán a kutya nem tud rajta kiigazodni.

Szóval mint írtad, ha kihagyjuk azt a célforgalom - sima út - célforgalom - sima út kombót akkor kihozhat a rossz irányba is, cserébe befelé mindkét irányból be tud hozni, szóval befelé a jobbat ajánlja, kifelé meg neked kell tudni/figyelni (vagy nem figyelni, ha tényleg nem érdekel senkit). Akinek van joga behajtani a védett övezetbe, neki mindkét (Bécsi kapu, Dísz tér) irányból egyforma joga van?
Ha így van, akkor előkerítem neked aki ellenezte a te verziódat. :slight_smile: (Vagyis megpróbálom.)

Sziasztok!
Többször tapasztaltam már, hogy egy helymódosítás elfogadásához/elutasításához azt írja a WME, hogy legalább 2-es szint szükséges. Én viszont pont 2 -es vagyok, mégse engedélyezi.
Ez mitől lehet?

Köszönöm

Szia!
Többségében ezek a központilag védett helyeknél szokott előfordulni.
Tudsz egy ilyen helyet mutatni?
Üdv! Micu

Ezek reklámkampányban szereplő helyek lesznek, vagyis éppen hirdetnek a Waze-ben. Tévesen írja ki a 2-es védelmet sajnos. Ha rányomsz magára a helyre, akkor írja csak ki, hogy központi jóváhagyásra vár.

Igazatok volt! Maga a hely amúgy 1 -es szintű, a módosítási kérelem elfogadásánál (ezek szerint hibásan) 2 -es szintet ír, de valami reklámozott hely, igazából azért nem működik. https://www.waze.com/editor/?env=row&lon=19.69717&lat=47.91471&zoom=7&venues=12911071.129110711.6320201

pl https://www.waze.com/hu/editor/?env=row&lon=19.14170&lat=47.76222&zoom=7url

Igen, a DIEGO-k ilyenek pl.

Sziasztok!

Úttípusaal kapcsolatban lenne kérdésem. Vácott, a régi Deákvári részen az utak nagy része mint földút szerepel, noha valójában szilárd burkolatú út, csak jelen esetben macskakő az út anyaga. A macskakő földútnak számít? Mert így semmi nem különbözteti meg a valóságos földúttól és a navigáció nem fog arra tervezni, ha azt hiszi az útról, hogy az földút. Erre valami okosság van?
Köszi!

Sparheld

Szia!
Alapesetben az a földút, amit a KRESZ úgy definiál, mint “nem szilárd burkolatú út”, viszont ettől eltérünk az ésszerűség, kényelem és egyéb rendhagyó esetek kezelésének érdekében.
Teszem azt, ha van egy út, ami macskaköves, de olyan pusztulatosan borzasztó szar, hogy helyenként hiányzik belőle 3-5 darab egy kupacban mondjuk elég sűrűn és van jó/jobb minőségű alternatív útvonal max pici kerülővel, akkor az lehet földút, hisz a kutya nem akar arra menni és féltengelytörést szenvedni.
Illetve a másik sarkított helyzet lehet, ha mind földút, de van ami mondjuk zúzott kővel leszórt vagy kavics vagy murva és ezáltal egy nagyobb esőnél nem lesz sártenger. Ilyenről konkrétan nem tudok, de ha ez lenne a helyzet, akkor én a sima földutat földútra állítanám, míg ezt a feltételezett párhuzamos köves utat sima útra, így ezt használná a tervezés amennyire csak lehet. Szerintem ez kedvez legjobban az autósoknak.
De beleszámít még az, hogy ha lehetséges alternatíva lenne mondjuk egy főút dugóját kerülni, akkor itt mennyivel lehet menni, milyen átlagsebesség kerül rá. Ha sima utca akkor potenciálisan reroute-olhat rá, míg a földútra jóval kisebb eséllyel (csak ha ki van kapcsolva a kerülésük).
Illetve ide tartozik még az is, hogy ha bekapcsolod a földutak kerülését, de a célpont földúton van, akkor vinni fog a földúton is (a végén, hisz csak így érhető el a célpont).

Viszont akkor valaki megnézhetné a jelen helyzetet mert az utcák ugyan macskakövesek, de azért annyira nem rosszak, hogy ne lehessen rajtuk végigmenni kocsival, tehát nem pusztulat sz.rok. :slight_smile: