Érdeklődni szeretnék hogy a szerkeztőben a szintek mennyi idő után és hogy változnak , mennyi szerkeztés kell hozzá és a szerkeztett területet mennyi idő után hagyják jóvá ?
Szia!
Bocs, most jöttem vissza a téli álmomból…
Szóval, igen, közigazgatásilag HMVHely része - a javítás (technikailag) hogy történjen?
Valahol csak kell szerepelnie a szóköz nélküli verziónak is, ha hozza a helységnév felajánlásokban - nem?!
Érdeklődni szeretnék, hogy sok helyen a kereszteződésekben tiltott a visszafordulás. Eddig úgy tudtam, hogy a KRESZ szerint csak ott tiltott a visszafordulás ahol azt tábla tiltja vagy kötelező haladási irány van.
Előre is köszönöm a válaszokat!
Üdv
D.
Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Egy dolog lemaradt, sebességkorlátozással kapcsolatban szeretném megtudni hogy lakott területen belül csak az 50-től eltérő korlátozásokat kell rögzíteni vagy mindenhol fel kell vinni az 50-et.
Köszönöm a válaszokat!
Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Szia!
A legtöbb helyen igen. Én erre azt szoktam mondani, hogy ott engedélyezem csak ahol muszáj. Egy kertvárosban minek tegyem tele, amikor lehet hogy megkerülni egy háztömböt egyszerűbb mint forgolódni vagy egy parkolóban a bevásárlóközpontban. Meg hol legyen a határ, ha muszáj 5 méteren is meg lehet fordulni, de nekem ne javasoljon már ilyet… Ahol nagyobb a hely mint egy átlagos fordulókör, ott minden további nélkül engedjük a megfordulást ha szabályos, de ne kelljen nekem 5-öt Y-ozni. Ha akarok akkor megfordulok ott helyben, de adjon alternatívát a térképen. Lássam hogy “aha, 3 balkanyarral megfordít, tudod mit én megfordulok itt” és akkor majd újratervez utána.
Ahol meg muszáj, pl olyan út ami “zsákutca” mert engedéllyel lehet csak tovább menni vagy szemből egyirányú lesz, ilyen helyeken no brainer hogy engedélyezni kell a megfordulást.
+1: Jól írtad, szabad, ahol nem tiltja valami (tábla vagy kötelező haladási irány vagy felfestés), de az utca közepén is meg lehet fordulni, azt se tiltja semmi, de csak szegmensek végén lehet engedélyezni ilyet. Ezen felül sokan azt sem értik, hogy amikor kanyarodó sávban csak balra mutató jelzések vannak, ott sem lehet visszafordulni, ilyen helyeken kifejezetten tilos engedélyezni (ha 1 szegmensből áll az egész út).
Sebességkorlátok: Mindent fel kell vinni, ahol van verify gomb, hiába van beírva az 50 (70,90,130), az még nem éles. Ha jó a megadott, lehet bepipálni a verify-t és menteni, különben kézzel be kell írni.
UPDATE: Éppen az imént válaszolt a PM-emre, szóval akkor van rá esély, hogy ő maga javítsa ki a hibáit…
Sziasztok! Van egy nagyon aktív szerkesztő tagunk, aki nem olvas wikit és úgy néz ki PM-et (fórumot) sem (ezidáig nem reagált legalábbis). Gic78 javasolta, hogy jelezzem itt. Főleg Vaskúton tevékenykedik az illető: https://www.waze.com/hu/editor/?env=row&lon=18.98500&lat=46.10753&layers=4077&zoom=2
Külön nem emelnék ki egyetlen szegmenst sem, mindenki meg fogja találni, szép színes a térkép :shock:
Kismillió u-turn, névtelen (de névtelenként nem jelölt/pipált) út, hiányos kanyarodások és útba bekötött járdák tömkelege. (pl. ha valaki a vaskúti templomhoz navigál, egészen a szenteltvíztartó porcelánig elviszi a waze, ami így elsőre elég viccesen hangzik )
Az illető azonosítója: dw0rld
Szia!
Egy ATM-et vagy egy bankot egy bevásárlóközpont aljában inkább pontként, egy nagyobb üzletet (pl önálló épülettel rendelkező Spar vagy Auchan) meg mehet területként. Utóbbi előnye hogy meg lehet adni a navigációs pontot, tehát ha felviszel egy kórházat mondjuk, be tudod húzni a főbejárathoz a célkeresztet, így oda fogja navigálni a zembereket.
Miért van az hogy menetközben a kliensből térkép hibát jelzek és később amikor hazamegyek nem találom a jelentést? Ez már nem először fordul elő utána persze kijavítom a hibát, De van néhány alkalom amikor nem emlékszek a pontos helyre. Valamit rosszul csinálnék?
Az élő térképen van olyan lehetőség hogy megnézzük a lezáratlan térképjelentéseket?
Üdv
D.
Az én iPhone készülékemről küldve a Tapatalk segítségével
Chrome bővítmény: link
Ha be vagy jelentkezve a waze-be a Chrome-on keresztül, akkor a livemapon látszanak a jelentések. Csak egy pipát be kell pipálni a livemapon, a keresőablak alatt fogod találni.
Elkezdem Jászberény sebességadatokkal ,valamint házszámozással való feltöltését. A főútak lock3-mal zártak… ezekhez egyenlőre nem nyúlok, csak a lezáratlan területekhez.
Kérdésem, hogyha egy adott területtel (cc 10-12 utca) készen vagyok és teljesem tökéletes, akkor érdemes e 3-as lockal lezárattatni valakivel? Vagy ha elérem a 2-es szintet akkor 2-es lockkal zárjam le, vagy egyáltalán ne legyen zárva továbbra sem? Mi a bevett szokás?