Általános kérdések szerkesztéssel kapcsolatban

Igen, a “Waze-gyűlölők” legfőbb érve ez szokott lenni… Bevisz teljesen hülye helyekre pár másodperc nyereségért (pár büntetőpont elhagyásáért).

Ha valahol éppen nincs dugó, és erről van forgalmi adata (haladnak arra járművek), az felülírja a hosszú távú statisztikát. Csakhogy itt ugye útvonaltervre illeszt, és mire rájön, hogy balra kanyarodtál… addigra már rég nem ott vagy, és szerintem arra a szegmensre már nem is rögzít áthaladási sebességet. Ha tévedek, javítson ki, aki többet tud erről, kellemes meglepetés lenne.

Pont ezért kellene szerintem a navigációra valamit kialálni mert mostanában sajnos eléggé hogy mondjam: szeszélyes! Engem nem zavar, ha bevisz ide-oda néha, de a felhasználók jelentős részét tényleg ezért bukjuk el, ezért is csodálkozom hogy még senki nem talált ki rá semmit. Szerintem amit javasoltam nem lenne rossz megoldás, így aki okosságokat akar az be tudja kapcsolni és tudja használni a hisztorikus adatokat, akit meg nem érdekel csak az éppen akkori már jelentett, rögzített az vezetne úgy. Valahogy nekem ez az egész furcsa egyébként, azért navigálni másfelé mert arra dugó szokott lenni kicsit necces… Főleg ha mondjuk ez kilométeres kerülőt is jelent, gyakran elgondolkodok én is hogy higyjek-e neki mostanában, pedig nálam mindig fut a Waze…

Rátérve erre a szegmensre: Konkrétan erre a szegmensre szerintem senkit nem navigál rá, a célját értem, hogy hamarabb bemondja hogy tarts balra, balra kell fordulni, gondolom ez lenne a cél, de több kára van szerintem mint haszna.

Szerintem is jó lenne pár navigációs opció! Kicsit más, nekem még olyan ötletem is volt, hogy ha épp nem sietek, és segíteni szeretném a Wazét, lehessen olyan útvonalat kérni, ami nem túl hosszú, és rávisz kifejezetten olyan utakra, amikről épp kevés információja van, vagy ahol nagy szokott lenni az áthaladási idő szórása. Így akik épp sietnek, még jobb útvonalat kaphatnának :slight_smile:

Miért ne navigálna rá? Csak itt lehet balra kanyarodni, a kereszteződésnél tiltva van.

Jah… “járőr mód” :lol: :smiley:

Szerintem azért nem nagyon navigálhat rá, mert külön utcaként felvittük a kanyarodó sávot, de jelentős része még a lámpa előtt van ugye. Ebből kifolyólag ott mindenki lassan megy, vagy megáll, tehát az algoritmus szinte állandóan dugót érzékelhet, vagy legalábbis lassú forgalmat. És mivel gyűjtjük a hisztorikus adatokat kerüli az adott szegmenst. Az igazi az lenne ha nem is létezne csak a megszokott kereszteződésben a pici összekötés, ami terelné balra, de akkor ugye nem lenne “Tarts balra” utasítás korábban. :frowning: Tökéletes megoldás nincs, de javítani az említett opciókkal azért lehetne.

Pssszt… figyi…
A routing ezt jól tudja megoldani, hogyha pl. egy kereszteződésben van egy kanyarodó sáv is (pl Debrecen, Kossuth utca a Piac utcánál vagy a Kishegyesin a Tescoból kijövet), akkor a térképen hiába jelöli pirossal a szakaszt, attól függetlenül a másik sávnak nem a dugós adatokkal számol. Így ha valakit arra ösztönöz hogy arra menjen, nem biztos hogy el kell kezdeni agyalni rajta hogy ez szar, lehet hogy a gép az okosabb.

Értem amit mondasz, de én szerintem másról beszélek. Szerintem nem elfogadható, hogy a hisztorikus adatok alapján térítjük el a user navigációját. Kicsit kisarkítva: Hajnal kettőkor is megcsinálja vele a “mókát jobbra” amikor senki nincs arra csak azért mert pár órával ezelőtt még baj volt ott? Ha realtime adatok alapján baj van arra és nem lehet balra fordulni akkor maximálisan egyetértek vele, igen küldje el jobbra, forduljon meg ha szabályosan meg tud és jöjjön vissza egyenesen.

Ugyanakkor felvemerült benne még pár kérdés azok alapján amit mondtál:

Hova kerülnek a navigálás nélküli Wazer adatok? Melyik sávba ha van több is? Ha jól értem amit mondasz, akkor egy rajzolt szegmens elegendő ahhoz hogy a rutin szét tudja bontani mondjuk három sávra (balra, egyenesen, jobbra) és ehhez külön rögzíti a forgalmi adatokat. Hogyan??? Megvárja, hogy a kereszteződés után merre haladok tovább vagy torzítja a képet és az adott, lámpa előtti szegmensre bedobja hogy dugó van minden irányba? Nagyon sokat vezetek navigáció nélkül azért is kérdezem. Ha én nem használom a navit, dugóba kerülök mondjuk balra kanyarodás közben, de az egyensen haladó sáv szabad lenne akkor emiatt küldhet mást a városban totál másfelé, hogy kerülje a kereszteződést vagy megnézi merre mentem tovább és melyik sávban lehetett dugó és ha ő navigál és nem érinti az útvonalát akkor arra viszi??? Az általad említett dolognak elvileg ki kellene várnia és vizsgálódni… De véleményem szerint nem ilyen összetett sajnos. Ezekért a dolgokért kellene szerintem egy kapcsoló hisztorikus adatok alapján történő navigációhoz.

A kisarkított példa semiképp sem helytálló, mert a hét minden napjára kb. félórás bontásban tárolja a historikus adatokat. Javaslom, nézd meg a WME Route Speeds scriptet, amivel pl. megvizsgálható, hogy kifejezetten a kedd reggeli csúcsban szereti megcsináltatni a kurflit, más időpontban nem nagyon. Sőt, a real time adatok elévülnek, ha nem jár arra senki, így nem számít, hogy két órája dugó volt.

Na igen, erre vonatkozott az én előző kérdésem is, amikor arról írtam, hogy mi történik, ha útvonalra illeszt, de te másfele mész, és mire újratervez már kimaradt az a szegmens a statisztikából… Vagy nem? Engem is érdekelne a válasz :slight_smile: Lehetne tesztelni, de macerás :slight_smile:

A statisztika nem tervezéshez kötött, henem megtett úthoz
Másképp nem látnánk hasznát a Google forgalmi adatoknak

Az én vasamról a Tapatalk segítségével

A kérdés arra vonatkozott, hogy hogyan dönti el a kliens, hogy mi volt a megtett út? Pontatlan GPS vagy térkép esetén esetleg rossz szegmensre illeszt, aztán egyszer csak azt tapasztalja, hogy olyan helyen tűnök fel, ahol nem szabadna. Azt állítod, ilyenkor visszakeresi, hogy az aktuális kanyarodási szabályok/lezárások alapján milyen úton kellett oda eljutnom? Ez jó hír lenne. De mi történik, ha több szabályos út is lehetséges, ami ugyanoda vezet, és belefér a GPS pontatlanságába? Akkor melyikhez számolja hozzá? Pl. amikor már kilométerek óta hibásan egy párhuzamos útra tett.

Tudomásom szerint nincs átjárás a Google Maps és a Waze forgalmi adatok közt. Már a térkép sem közös.

Tudtommal a térkép sose volt közös, viszont úgy emléxem, a forgalmi adatokat megkapjuk. Ezt gondolom egy magasabb szerkesztő rövidesen segít tisztázni.
Tervezés nélkül haladva nincsenek szabályok, csak időpillanatokban koordináták

Az én vasamról a Tapatalk segítségével

Hát nem nagyon találok erről semmit, a legutolsó hiteles információ 2014-es: link.

Ezt feltételezem én is, ebben biztos vagy? Tehát a koordináták alapján illeszt valahova, és oda számolja el az áthaladási sebességedet. És sajnos ha rossz helyre illeszt, akkor oda, lásd kanyarodó sávok.

Tehát ha én állok egy lámpánál a dugóban nyilván fogalma nincs hogy merre fogok menni hiszen még nem tettem meg az utam és arra a szegmensre dugót fog jelezni még akkor is ha mondjuk balra lehet kanyarodni és csak egyenesen van dugó. Vequalsdividedt válasza azt hiszem akkor eldőlt hogy nem jó. Nem fog utólag “gondolkodni” és utólag megvizsgálni a bejárt útvonalamat, főleg ha pl párhuzamos szegmensek között ugrálok. Ha adott szegmensre nekem pirosít akkor fogalma nincs hogy melyik sávon keresztül akarok menni (ha nincsenek külön szegmensekre szétszedve a sávok). Ezt én is így gondoltam.

Akkor viszont visszatérek az eredeti felvetésemhez, az induló kereszteződésnél volt egy külön szegmens a kanyarodó sávnak balra… ha az nem lett volna akkor a felhasználót nem zavarta volna el jobbra aztán fordította volna vissza majd egyenesen… hiszen akkor hagyta volna hogy végigülje a dugót! (Már ha lett volna de nem volt) Érdekes… a véleményem nem változott, hogy nem kellene historikus adatok alapján útvonalat tervezni, de elfogadom ha azt mondjátok ez van és ez így jó és logikus. De nyugtassatok meg hogy van abban valami igazság amit itt össze makogok? :oops: :oops:

Vequalsdividedtnek igaza van, külön van választva az áthaladási idő annak függvényében, hogy melyik szegmensre haladsz tovább. Tervezés közben ez tuti működik. Csalódott lennék, ha tervezés nélkül ez nem működne. Hát csak azt kell megvárni, melyik szegmensre illeszt legközelebb.

Amit ezután mondasz az nem teljesen világos, esetleg tisztázza ez azt is?

Aha! Kezdek kikeveredni a sűrűjéből… Ha ez így van! :slight_smile: Viszont mi a helyzet azokkal a részekkel ahol a kanyarodó sáv külön párhuzamos szegmens? Ha nem terveztem útvonalat honnan tudja melyiken állok? Az egyenesen haladó sávban pl vagy a balra kanyarodó szegmensen? Ha befordultam balra utólag visszanézi hogy honnan jöhettem az aktuális kereszteződés szabályai alapján? GPS alapján szerintem pontatlan lenne ezt eldönteni. És ha itt hibázik akkor fals forgalmi adatok kerülnek rögzítésre nem?

Ugyanahhoz a kérdéshez jutottunk vissza :slight_smile: Múltkor arra tippeltünk, hogy nem nézi vissza, és fals adatokat rögzít.

Kicsit más, de kapcsolódik:
Ez a kanyartól függő statisztika jó cucc, de máris gond van vele, ha valaki feldarabolta a szegmenst. Pl: Árpád híd felüljáró a Szentendrei felől. Itt ugye 3 szegmensen keresztül közösen haladnak a hídon áthajtók, és a jobbra lekanyarodók. Az utolsó szegmensnél ezt jól kezeli, de az előző kettőn (szumma 182 méter) még összemossa a két forgalmat, holott a lekanyarodók a jobb sávban gyorsan haladnak, a hídra tartók a bal sávban meg lépésben. Mindkettőjüknek rossz idővel fog számolni. Amúgy a Waze előjött egy megoldással erre: Kereszteződések.

Azt hiszem mindent értek… Köszönöm a türelmet! :slight_smile:

Ha a GPS jeledet adott csomópont szűk környezetébe pozícionálja, akkor a haladási irányod szerint szóba jöhető szegmensek közül arra statisztikázza az áthaladási sebességedet, amelyiknek a másik végpontjához legközelebb haladsz el
Tehát, ha lámpánál állsz, akkor végig haladtál már azon a szegmensen, arra letárolja az áthaladási sebességedet.
A következő szegmens sebességénél letárolja azt is, hogy az az áthaladási sebesség melyik szegmens felől képződött. Haladási irány és sebesség. A haladási irányt tulajdonképpen visszamenőlegesen tudja csak tárolni a szegmenshez.

Az én vasamról a Tapatalk segítségével

Ezért kerüljük a sávaszisztens szerkesztéseket: ha az elágazó szegmensek végpontjai közelebb vannak egymáshoz, mint a GPS jelfeldolgozás hibahatára, nem tud rendes statisztikát csinálni, és ezért dobálja fel hibára a túl rövid szegmenseket.

Az én vasamról a Tapatalk segítségével

Aha, így már világos! Köszönöm!

Köszi a magyarázatot. Milyen forrásból tudod mindezt?