Budapest IV. kerület, Aquaworld előtt van egy jelentés, miszerint a bejárat előtt lévő körforgalom (ami ha jól látom a műhold képen akkor szintben van a járdával) nem körforgalom, hanem csak egy “kör alakú út és nem jelzi tábla hogy körforgalom lenne” (egyirányú is mint a körforgalmak). Tudtok pro/kontra érvelni vagy személyesen nézzük (nézzem) meg valamelyik nap?
Köszi!
Nyilván az lehet, hogy az OMV kút felőli út közelebb van a célterülethez, azért tervezte oda. Berajzoltam a Porsche M5 belüli utakat, ami talán megoldja a gondot. Jól gondolom?
A Szentlőrinci útra a bekötést/kanyarodási szabályok beállításában segítetek nekem?
Néhány hete hengereltem egy utat a Budapest IX., Lenkey utca felől a Kórház területére. Ez amolyan gazdasági bejárat lehet. Az út egy épülethez vezet, az épület parkolójából pedig sorompós kapun lehet a kórház további területére behajtani. A hengerelés a szerkesztőben jó néhány nap után volt látható. Amint láttam a hengerelt utamat, akkor megszerkesztettem, beállítottam rajta mindent. Azonban most tapasztalom, hogy a szerkesztőben sem látni és a kliensből is eltűnt ez az útszakasz. :o
Nem az út berajzolása fogja megoldani a hibát, hanem a “hely” bejáratát kell átthelyezni! Tedd rá a bevezetőútra!
Bekötötte, de te meg nevezd el, mert így nem fog látszani!
Üdv.Meg lehetne oldani, hogy a fix trafik ne csak akkor jelenjenek meg ha már közel vagyok hozzá? Jó lenne ha állandóan láthatók lennének a térképen, főleg ezután lenne érdekes mert teleszórják hamarosan az egész országot velük. Ha találkozom egy újonnan telepítettel miként kerülhet be a waze rendszerébe? Köszi
“Dear support; I’m trying to plan a route to Brest (Belarus) but Waze can’t find the way. What is the reason I can’t set up any longer trips (I also tried multiple targets is: London)”
Jelenleg is “állandóan láthatóak” a fix trafk! A térképre pedig úgy kerülnek fel, hogy a programból jelented, majd a szerkesztőben ezt jóvá kell hagyni!
Az gondolom már nektek magától értetődő, hogy a LiveMap/Waze Kliens és a WME keresője teljesen mást mutat.
Pl a LiveMap-be ha rákeresek, hogy “Haraszthy” akkor ki ad 3 találatot egy pincészetre. Ha a WME-be írom ugyanezt a szót, akkor csak Dunaharaszti jön be!
Ez mitől van és hogy lehet megoldani? Nyilván arra magamtól is rájöttem, hogy más adatbázisból dolgoznak, de érdekelne, hogy lehetne összefűzni a kettőt.
Például be szeretném állítani, hogy a LiveMap/Kliens ne jelenítsen meg bizonyos találatokat, mivel azok évek óta rajta sincsenek a térképen. És hiába viszek fel új dolgokat, ha a usernek a régit fogja fel dobni a kliens.
Szia, alapvetően ha beírsz valamit a LiveMap/Kliens keresőjébe akkor ott dob fel mindenféle találatot, Google, FourSquare, stb. Azonban ha rányomsz a keresésre (nagyító ikon, mind a kliensben, mind a LiveMapen) akkor a Waze találatait kapod (ha jól tudom) és gondolom a WME-ben csak a Waze találatait kapod.